A nyuszika és a medve

Az állatmesékről már La Fontaine óta tudjuk, hogy tanítani szeretnének nekünk valamit. Akkor döbbentem rá, hogy mennyi tanulságot teszünk bele egy-egy viccbe is, amikor nemrég szembe jött az egyik kedvencem.

Megj: már maga az is poén, hogy az említett nyalákságnak mennyi verziója létezik, és hogy milyen „viták” vannak némelyik fórumon a szereplőkről és tárgyakról (medve / mókus / róka és létra / ásó / fűnyíró a gyakori szereplők). De egy dolog tutibiztos minden változatban: a nyuszika és a végkifejlet.

„A nyuszika elhatározza, hogy elmegy cseresznyét szedni, de nincs elég hosszú létrája. Elindul a medvéhez, hogy majd elkéri az övét. Útközben elgondolkodik:

– Mi van, ha nem is akarja ideadni a létrát? Na mindegy.

Megy tovább a nyuszika, közben tovább gondolkodik:

– A múltkor is mondták, hogy nem szeret másokon segíteni… Na mindegy.

Így kattog, amikor egyszer csak megérkezik az úti céljához. Kopog, közben jár az agya:

– Minek is jöttem el, úgysem fogja kölcsönadni!

A medve ajtót nyit, kedvesen köszönti a nyuszikát.

– Szia nyuszika!

– Tudod mit!? B+ a létrádat!!”

Na de miről is beszélek? Nyuszikának van ideje útközben, és elkezdenek forogni a kerekek a kobakjában. Ez tök természetes, mindig jár az agyunk valamin, nem? Szóval ahogy kattog magában, kombinálgatni kezd. És itt van az a helyzet, ahol – ha észreveszi magát – teljesen átírhatja az erdő történelmét. De nem, ő inkább általánosít és próbálja kitalálni, hogy mi járhat másnak a fejében. Innen már következik az ördögi kör, a saját félelmei egyre mélyebbre rántják nyuszikát a feltételezések gödrébe.

Hogyan is szólna a sztori, ha a nyuszika foglalkozott volna egy kicsit önismerettel?

„…. Megy tovább a nyuszika, majd megint elgondolkodik:

– Basszus, már megint kezdem. Nem kéne feltételeznem semmit előre, hisz nem is tudja a medve, hogy jövök. Odaállok elé mosolyogva, és kedvesen megkérdezem, aztán reménykedek a legjobban. Igen, tartok tőle, hogy nem adja ide, de akkor majd elkérem mástól. Mindenesetre sétálok egy jót ebben a szép időben!”

Oké, mindannyiunkkal (velem is) megtörténik a dolog. Ezért dolgozok magamon, és igyekszem elég időt  szánni az önreflexióra… egyre gyakrabban sikerül is.

És Neked? Te, aki olvasod most e sorokat… az elmúlt pár napban mennyiszer „találtad ki”, hogy mit gondol a másik ember? Hány alkalommal vezettek téged (félre) a félelmeid? Ha ezeket elhagyod, vajon mennyivel lesz könnyebb az életed?